V. J. Propp: A mese morfológiájaA mesekutatás egyik alapműve. A szerző alaktanilag vizsgálja a varázsmeséket, hogy kimutathatóvá váljanak a köztük lévő hasonlóságok.
Abból indul ki, hogy a mesékben bizonyos szempontból mindegy, hogy a hős királyfi vagy kondás. Az is másodlagos, hogy a királylányt keresi, vagy a testvérét stb. Ebből kiindulva szerepköröket határoz meg, mégpedig hetet: hős, keresett személy, útnak indító, segítőtárs, adományozó, ellenfél, álhős.
Majd a mese eseményeit veszi sorra, újfent csak elvonatkoztatva attól, hogy például palotából indul-e al a hős vagy egy kalyibából, és arra a megállapításra jut, hogy bár a varázsmesék roppant sokszínűek, az események alapmotívumaiból (funkciók) csupán 31 van, és ráadásul a sorrendjük is nagyrészt kötött.
Ezzel a módszerrel valóban leegyszerűsödik a mesék vizsgálata a leglényegesebb elemekre, és mintha csak a mesék anatómiai atlaszát kapnánk a kezünkbe. A szerző kódokkal jelöli az egyes funkciókat és fel is írja az egyes mesék képleteit.
Tapasztalataink szerint a mesék vizsgálata során rendkívül hasznos a Propp által kifejtett elemzési mód, de talán nem érdemes túlságosan részletezni és minden részletében megpróbálni beazonosítani az eseményeket, merthogy egyrészt nincs túl nagy jelentősége a részletek beazonosításának, másrészt pedig maga a szerző is néha következetlenül kezeli őket a könyvében hozott példák során.
A nehezen kezelhető funkciók (esemény-motívum alapegységek) kiváltására tett kísérletünk a "mesekartográfia", amikor is az eseményeket a történelmi térképekhez hasonlóan szabványos (vagyis talán előbb-utóbb szabványossá egyszerűsödő) jelekkel ábrázoljuk, de elvonatkoztatott fizikai-lelki síkokon.
Bár a szerző kijelenti, hogy a vizsgálódásnak ezen módja és eredménye csupán a varázsmesékre igaz, azóta ezt a módszert már alkalmazták mindenféle irodalmi mű, sőt filmek és színművek vizsgálatára is.
