A varázsmesék hét szerepköre

V. J. Propp orosz morfológus kutatásai rávilágítottak, hogy a varázsmesék esetében a formai és cselekménybeli gazdagság mögött meglepő egyszerűség és következetesség rejlik. A mesék lényegüket tekintve egyszerűek, hűen követik a belső törvényeket, ami a közös gyökér, a közös múlt és a közös jövő alapja. Legbelül, a struktúrájukat tekintve ugyanúgy épülnek fel. „a varázsmesék kettőssége: egyfelől bámulatos színgazdagság, változatosság és tarkaság, másfelől viszont hihetetlen egyöntetűség és monotónia jellemzi őket.”

A hét szerepkör: Hős, Ellenfél (károkozó), Adományozó (felfegyverző), Segítőtárs, Királykisasszony (keresett személy) és apja, Útnak indító, Álhős.

Ők együtt egy teljes világot alkotnak. Bárkit kihagynánk közülük, ez a teljesség, az „egész”-ség sérülne meg. Akkor is megbomlik a harmónia, ha valaki közülük nem a neki megfelelő helyet tölti be. Például a sárkány garázdálkodik (azaz uralkodik) a királyságban, elrabolták a királylányt, a testvéreket elátkozták vagy a gonosz vezír vette át a hatalmat. Ezek a szerepkörök értelmezhetők úgy is, mint az ember tudatállapotainak, vágyainak a megszemélyesítői. Ezt nevezzük Egyéni kulcsnak, azaz egy emberre vonatkoztatott megfeleltetésnek. Ez esetben minden szereplő valamely bennünk rejlő indíttatás vagy képesség megszemélyesítője.

1. A hős – Az ember figyelmének a középpontja, a fókuszpont, ahol a tudatunk tartózkodik. Amivel a hős találkozik, az amit észreveszünk a világból, amivel legszebb álmainkban azonosítjuk magunkat. A nagybetűs Ember maga: a nemes célért, az egység megvalósításáért síkra szálló hős.
   
2. Az ellenfél (károkozó) – a hős tudott és felismert hibái, azaz mindaz, ami már nem méltó hozzá, meghaladásra ítélt szint jellemzői: önzés, indulatosság, infantilizmus, falánkság, az önkontroll hiánya stb. A konfliktus általában azzal kezdődik, hogy a hős nincs a helyén, azaz a megváltozott (külső vagy belső) világban el kell foglalnia a belső fejlődés révén őt megillető új helyét, és mindaz, ami ebben gátolja őt, sárkányként, bozótként, boszorkányként, szörnyként, vagy tudatlanságként jelenik meg.
   
3. Az adományozó (felfegyverző) – A tanító, a Mester. Ez alatt egyéni kulcsban nem külső személyt kell értenünk, hanem azt a tanítást, amelyet a szívünk mélyén már elfogadtunk, és tudjuk valahol legbelül, hogy annak szavára, a belső hangra hallgatnunk kell. A mesék hőse általában tőle kapja az útja során oly fontos „információkat”, felismeréseket. Sokszor felmerül a kérdés: honnan tudta a királyfi, hogy a körtefában a gonosz boszorkány lánya rejtőzik, miről ismerte fel, hogy a sánta gebe a táltos paripa, hogy a rozsdás kalitkában rejtőzik az igazi aranymadár… Ez az intuitív tudás az igazi fegyver az úton minden kísértéssel és ellenféllel szemben.
   
4. A segítőtárs – A hős képességei és erényei, amelyeket az úton a próbák alatt szerzett: mesterségbeli tudás, csodás képességek, a sok sok gyakorlás révén megszerzett erő stb. A megkülönböztetőképesség több mesében is a magvakat szétválasztó madarak vagy hangyák képében jelentkezik, a lelkesedés, a kalandvágy, az építő képzelet pedig a hőst az égbe vagy távoli tájakra repítő csodálatos erejű madárként – a lélek szárnyaként.
   
5. A királykisasszony (keresett személy) és apja – A boldogság, a teljesség, a jövő letéteményese, aki révén a hős birtokba veheti a királyságot, azaz Önmagát. Ő a CÉL, akiért a parasztlegény vagy királyfi harcba indul, és az ő elérése révén áll helyre ismét a harmónia. Mindenki elfoglalja helyét az új világrendben és új időszámítás kezdődik az új király uralma alatt. A királykisasszonyt csak töretlen akarattal és kitartással, a kétségeket száműzve lehet megszabadítani rabságából. Ő a legfelsőbb egységesítő elem, aki révén újra felragyog a Nap, a Hold és a csillagok.
   
6. Az útnak indító – a múlt, a kiindulási helyzet, ahova a legtöbb mesében visszatér a hős, de már új emberként, felnőttként, az ország királyaként. Ezzel lezárul egy teljes ciklus, a spirális fejlődés egy menete. A visszatérés csak látszólag visz vissza a kezdő szituációba. Bár a helyszín a legtöbbször valóban ugyanaz, a szereplők időközben megváltoztak, azaz ugyanoda értünk vissza, de egy szinttel magasabban állunk.
   
7. Az álhős – általában az utolsó pillanatban bukkan fel, amikor már minden rendben van, a hős ünnepelhetné a győzelmet… A pont az i-re, az utolsó akadály, vagy néha a végső próba: az éberség próbája. Akkor bukkan fel, amikor a hős már hazafelé tart, oldalán a megszabadított királykisasszonnyal. Ekkor vet cselt az álhős és rabolja el a királylányt. Az utolsó pillanatban, a győzelem idején is ébernek kell maradni. A győzelmet megtartani sokszor legalább olyan nehéz, mint kivívni azt.